Megvolt a második

Diszkréten kezdődött. Aztán beindult az “erezdelahajamat”. Igazi táncos buli kerekedett, végre. DJ Gerzson is elégedett lehet.

Sokat gondokodtam, hogy mitől lehet ez. Egyszer van tánc, máskor meg nincs. Nem találtam még magyarázatot.

pict59431

A külön erre a célra kifejlesztett Bistro koktél, vagy a pálinka akció biztosan hozzátett a sikerhez.

A koktél az én szívemnek különösen kedves volt, a spice rumnak nem tudok ellenállni. Pedig minden pénteken 9-kor meeting.

Akiknek hasonló elfoglaltság veszi el a bátorságát, annak  őszintén mondhatom, hogy egyszer egy hónapban még harminc fölött is ki lehet bírni.

_z3c4402

Sőt, néhányan reggel 5-ig nyomták. Kértem őket, hogy nekem, mint krónikásnak, meséljék el a piszkos részleteket, mert gyáva módon én már korábban feladtam. Semmi konkrétról nem tudtak beszámolni; Nagy tánc volt, 5-ig tartott. Többet nem mondanak. Azt hiszem, hogy nem emlékeznek.

pict5975

Mindenestre teljes a siker, a bevétel egy részét megint a “Reklámmal a városért” akcióra tudjuk fordítani: április 10-én 15-19h között várunk mindenkit a 4-6-os villamos Moszkva téri végállomásán egy jó csocsózásra.

És természetesen várjuk a további ötleteket az info@reklambistro.hu-ra. Mit tehetünk Reklámmal a városért?

Ha nem javasoltok, még a végén elmulatjuk a pénzt. Valami jó teraszon. Merthogy beköszöntött az igazi jó idő.

Ennek mi sem tudunk ellenállni, úgy döntöttünk, hogy kiköltözünk a szabadba.

Várunk titeket a május 7-i Reklámbistroban, melynek helyszíne a Budapesti Pálinka Fesztivál VIP szekciója (V., Károly körút, Városháza Park)

Reklámbistro kártyával a belépés ingyenes.

Aki eddig nem tette meg, az a helyszínen felveheti névre szóló kártyáját.

Üdv,